• Rudy és Pepy élete
 
 
 
 
 
 
 

Főoldal • Véleményem
LOG IN

Barátok

Szintén megtekintheted: Példaképeim

BEKY - képen: kedvenc lova, Ropi
Nos, megismerkedésünk nem éppen a megszokott módon történt. Eleinte nagyon utáltuk egymást, de főleg én őt. Ha jól emlékszem azért, mert ő is a kedvenc pónimon lovagolt :D Aztán pár évre rá hol beszéltünk hol nem, de nagyrészt nem. 2011 őszén, mikor visszaköltöztünk a loviba, közel sem így állt a helyzet :) Egyre többet kezdtünk beszélgetni, és egy átlagos barátságból nagyon jó barátság lett. Természetesen egyikünk sem éppen normális, önmagunkra is veszélyt jelentünk, egymásra pedig ... gondolhatjátok xD

DORKA- képen: kedvenc lova, Kitty
Pontosan nem is emlékszem, hogyan ismerkedtünk meg, egyszerűen csak úgy voltunk. Kandi érkezése kicsit megkavarta a dolgokat, és úgy kb. 2011 őszén kezdett helyrerázódni a kapcsolat, azóta pedig kialakult egy nagyon jó 4-es/6-os csapat, moziba járunk, hülyéskedünk, bohóckodunk, és bizony neki is vannak vicces pillanatai ... nem mindig az épelméjűséget képviseli, sokunkkal együtt.

 

BENCE - képen: kedvenc lova, Kaján
Na ő a másik illető, akivel fogalmam nincs, hogyan ismerkedtem meg. Eleinte nem igazán beszélgettünk, inkább elmentünk egymás mellett, aztán szintén 2011 őszétől/telétől egyre többet beszélgettünk, ökörködtünk. Természetesen ő is a bolondozós kategóriába tartozik.

ENCSI
Óóóó. Encsivel egy nyári tábor alkalmával találkoztam először, ahol nagyon-nagyon jól éreztük magunkat. Egy sátorban is aludtunk, és 1 hét alatt nagyon jó barátnők lettünk. Hihetetlenül sokat nevettünk, együtt is lovagoltunk, a mai napig is együtt lovagolunk. Sok vicces kalandon vagyunk túl, az éjszakai filmezésektől kezdve a lovardában, a platós pótkocsin alvásig minden volt. Azóta valamennyit komolyodott, de ha hülyeségről van szó, természetesen ő sem maradhat ki belőle.

LÍVIA
Líviával nincsenek konkrét emlékek, 2009 nyarán kezdtünk el beszélgetni, a Rudis időszak kezdetén. Akkoriban még ő is benne volt minden baromságban, az akkori csapatnak ő is tagja volt. Az idő múlik, a dolgok változnak. Sajnos mostanában csak órákra jár le a lovardába, a bolondozásokból általában kimarad :/

DORINA - képen: lova, Daci
Dorinával Pokoltanyán ismerkedtem meg, ő sem éppen a normális kategóriába sorolható :D Rengeteget lehet vele hülyülni, de mégis egy szolid és végtelenül kedves kiscsaj, nagyon bírom :)

 

 

 

LUCA - képen: lova, Betti
Lucával is Pokoltanyán ismerkedtem meg, Dorinánál is tökfejebb, végtelenül bolondozós lány, nagyon bírom a fejét :D Vele később ismerkedtem meg, mint Dorinával.

 

 

MAJA - képen: lovai közül a legkedvencebb, Fili
Maja a Pokoltanyai Lovas Egyesület oktatója, és szinte semmilyen őrültségből nem maradhat ki. Nagyon szeretem, ő is a bolondozós kategóriában fut, annyit lehet vele hülyülni hogy ihaj :D

 

 

HENI - képen: lova, Wili
Szintúgy pokoltanyai lovas, és ha eddig nem lett volna még elég a dilisekből, na akkor ő aztán igazán dilis :D Voltak nézeteltéréseink, kicsik is, nagyok is, de mára megbékéltünk, és annyit hülyülünk mikor összekerülünk, hogy a világ ilyet még nem látott :D

 






Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.